Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Színes papírszatyrokban emberek


Arcéled krómozott acél

Gránit a térded

A testem tükör

Visszaverem fényed

Elvarázsolsz

A kaleidoszkópban látom,

megváltozott arcom.

Zavart a tekintetem

KI EZ?

Színes papírszatyrokban

emberek

Hömpölygő tömeg

Feszes farmeres

Zöld szemű

Nagy mellű

Lapos

Rúzsos ajkú szőke

Trendi rongyos

Üveg- üveg- üveg

Roskadozó pultok

mögé bújok

Színes papírszatyrokban

emberek.

 


Fekete rigó


Billeg jobbra

Billeg balra

Szökell előre

Meg-megáll

Nyakát tekeri

Körbe-körbe

Billeg jobbra

Billeg balra

Szökell előre

Meg-megáll

Billeg jobbra

Billeg balra

Szökell előre

Ágra száll

Billeg-billeg

Erre meg arra

Előre- hátra

Meg-megáll

Csip-csip

Csicsereg

Erre néz

Arra néz

 



Vonaton I.


Zakatol, sípol, fütyül, kormot köp.

Megy, megy, megy előre

Még anyám szállt fel ,

az ölében velem.

Sokan az állomásokon

vártak nagy csomagokkal,

és voltak, akik futottak,

futottak, de nem értek el.

Akiket felhúztam, itt vannak.

Megy, megy, megy előre.

Egy darabig velem jönnek.

Közös a sors

Közös az érdek

Törnek egy darab

kenyeret nekem,

és adnak vizet.

Még csókot is

Átölelnek,

Megmutatják az utat

Leszállnak

és elköszönnek.

Én maradok.

Én mindig maradok.

Megy,megy,megy előre.

 

 


Vonaton II.


Megy, megy, megy előre

Zakatol, zakatol, zakatol

A szél korommal csapja arcom

Jól vagyok!

Megy, megy, megy előre

Az utasok mindig mások

Csak én vagyok ugyanaz

Vagy én sem?

A zsebemben viszem

A NAPOT

A HOLDAT

a cipőmben

Vonaton vagyok.

 


Vonaton III.


Megy, megy, megy előre

és ahol sikítanak majd a sínek

ahol majd angyalok verik a kolompot,

ott majd véget ér a pálya

Ott már nincsenek sínek.

Ott majd csomagok nélkül

szállunk le a vonatról

Üres kézzel

és meztelenre vetkőzünk.

Szégyen nélkül.

Mert ott mindannyian

szépek leszünk

és a NAPBA nézünk

De már nem hunyorogva,

hanem bátran

nyílt és őszinte

gyermek tekintettel

megbánva bűneinket.

 



Szárítón


A bordó zebra alig mozdul.

A párduc elrejti foltjait

A csíkok néha összegabalyodnak,

ahogy a puha meleg szellő lebbenti

az ingek ujjait.

Alá-alá kap , lebben-lebben

A fehér abrosz is átviláglik

és a szürke teraszon

elnyúlik fáradtan az árnyék.

 

 


A mi kincseink


Vannak dolgok, amiről nem lehet beszélni, vagyis nem

érdemes, mert minden betű kimondásával veszítenek az

értékükből, abból a mélyen bennünk élő élményből, amit csak

mi ismerhetünk, mert mi éltük át, mert ránk hatottak. Az a

levegő, érzés, illat, szó, aura minket vett körül, abban mi

éltünk , azt csak mi tudjuk elképzelni. Amikor beszélni

próbálunk ezekről az , elmondhatatlan élményeinkről,

összevissza csetlünk-botlunk, folyamatosan hiányérzetünk

van, érezzük, hogy meg sem közelítik a szavak a belső

érzéseinket, azt a pillanatot, helyzetet, állapotot , amit

átéltünk. Ezek az élmények, gondolatok, csak a mieink.

Minden szó megkoptatja ezeknek a lelki élményeknek,

gondolatoknak a fényét, még akkor is , ha mesterei vagyunk a

szavaknak. Rájövünk, hogy bizonyos érzések, gondolatok

kifejezéséhez a szavak, kevesek. Sőt az érzéssel szembeni

árulásnak, vagy valamiféle lealacsonyításnak gondoljuk, hogy

egyáltalán szavakba próbáljuk önteni.

Mintha egy fenséges szentélyből lerántanák valami nagyon

fennköltet, a hétköznapok porába, és tudjuk, hogy aki hallgat

minket, még akkor sem azonosulhat az élményünkkel, ha nagy

beleérző képességgel rendelkezik. Az igazi nagy élmények,

amikben formálódunk, azok mindig csak a mieink. Nekünk

készültek. Kincsek. A mi kincseink.

 



Europass -Önéletrajz



Egy orgonaillatos-hófehér világ várt engem,

amikor valahonnan ide eveztem.

Belepottyantam, egy fülszaggatóan ricsajos és

kesze-kusza száraz világba. Még jó is, hogy csukott

szemmel érkeztem . Mennyi félelem lehetett bennem !

Bár, ki tudja,- talán nem is volt, mert az is lehet, hogy már úgy

találta ki a Teremtő a legelején, hogy ne féljek.

Ahogy nyílt a szemem, úgy kerekedett.

Lassan rájöttem, hogy van anyám is, aki ölel engem.

Aztán megtudtam, hogy ki vagyok, hogy van nevem.

Először azt hittem, csak ketten vagyunk itt,

aztán rájöttem, hogy vannak még rajtunk kívül mások is pl. a

Mari meg a Sanyi.. És tudod , mi volt a legfurcsább?

Az, hogy itt mindenkinek mozog a szája. Ettől kezdve, csak a

szájakat figyeltem.

Aztán eltelt pár év és elkezdtem én is mozgatni a számat.

Azt mondták, ez a magyar nyelv, hát magyar lettem.

Sorok, sorok, sorok szélesebbek, keskenyebbek.

Hol ebbe, hol abba álltam. Kilöktek. Kilöktek. Furakodtam,

Kilöktek. Vagyis tettem, ahogy kellett.

Közben növögettem. Életbe lépett , a „ne hagyd magad” elv!

Hát nem hagytam, esetleg néha. Akkor sikeresen betalált

egy-egy bal horog a Csanádi 19-ben (bés voltam).

Rám talált pár dolog. Na nem sok. Vigyáztam. Az utcát és a

Szent István parkot a sorban előre helyeztem. A barátokat,

vagy inkább haverokat,főleg.

Aztán iskolaiskolaiskola – véget nem érően. Ástam a kincset.

Pár kemény fedeles, nagy pecsétes. Vitrinben.

Elvégeztem. Pótolva minden.

Micsoda? Művészet? Igen. Belém csapott a

művészetgömbvillám egyik csütörtök este 10.29- kor . Jó

erősen.

Azt hiszem már pizsamában voltam. ( a kék csíkosban)

Firka,firka,firka.

Egyre több a tiszta nem , és egyre több a tiszta igen.

Anyámék elváltak, de nekem így is jó volt. Nagyon jó! Majdnem

túl jó!

Szerettek. Nagyon szerettek! Másztam a hegyet, ástam a

kincset. Mezőtúron honvéd, reggeli torna.

Aztán rájöttem, hogy a lányok festik a szemüket (főleg kékre),

és domború pulóvert viselnek. A Kata is. Ez volt a Kata

korszak. Rajz ,suli, Kata, jég. A Kata nagyon trendi

karcsúsított sárga tavaszi kabátot hordott. A mamája varrta.

Széplakon le is fényképeztem benne.

Teltek az évek, és jöttek a kísérő emberek (eddig is voltak).

Hogy kik azok a kísérő emberek?

Ők azok , akiket mellém sodort - ha hívő vagy, -az Isten, -ha

nem vagy hívő,- a Sors.

Ha elestem, felemeltek, ha saras lettem , szappannal tisztára

mostak, ha éheztem, ennem adtak, ha fájt, vigasztaltak.

Szerettek. Csak úgy. (Nem kellett megfizetnem. Sem óradíjat,

sem anyagköltséget)

Többre tartottak, mint érdemeltem. Ezért több lettem. Rájuk

mindig mosolyogtam.

Tanítok, festek, írok és álmodom.

Üldögölék itt kertben és szedem a solymári gyomot.


Tisztelettel:

Maryjoz

2009.04.27






 

 


Süt a NAP


A hangok elhalkultak

A lépések eltávolodtak

A színek megfakultak

Az ajkak összeszáradtak

A tekintet megkeményedett

A szó elveszett

Süt a NAP.

Fal mellett állsz

Köt a lélek

Lépnél, de nem megy.

Süt a NAP.

 


Fel kellene kelnem


Fekszem

E…. l… n… y… ú… l… v… a

, mint napon a lusta macska

Melegen süt

A tél megviselt

Szükségem van a NAPRA.

Fekszem

A szavak támadnak, ostromolnak

Sajog a derekam,

Sokat tekertem

Fel kéne kelnem.

Vár a NAP ma.

Fekszem.

Nyakig takaróban

Itt tart a szó

Fel kellene kelnem.

 



Álmodó repceföld


Sárga festékként

Ömlik szét a tájon

Sárga amerre nézek

A domboldal,

a tavalyi eperföld

Sárga, sárga, sárga

Közötte, zöld-eres,

magas zsombékos füvek,

és szerény poros

kanyargó földutak

Szélein pókhálóba vont

faviskók, roncstemetők

tiltott szemétdombok,

balra a gazos sövény mögött

egy titkos lak elrejtve

Védett objektum.NSL

Nyelem a port.

A lábam előtt hepe-hupák

előttem a repce

ÉLET!

Átmenet a lent és fent között.

De a repce felett,

ott fenn az égen,

ott az angyalszárnyas autó.

GTC, DCI 1.3

Ezüst színű, fényes.

Egy bárányfelhő

felkarolta éppen

és a NAP felé visz minket

A szemünket

résnyire összehúzzuk,

és a hajunk lobog a szélben.



 

 



Temetőben


Megváltozott a sírod felé vezető út

Rendezetlen most erre minden

Ágak karmolnak, temet az árnyék,

Csíkfény a lábamon

FÉNYEK

Mari már Te is itt vagy régen

Megérkeztél jó nővérem.

Mohás, törött szent kövek

Terjedő kusza gazok

ÉLNEK

Az útszélén halott emlékezés-

szirmok, poshadó növények

A sarkon temetői víz

ÉLET

Megyek Anyu és Mama

Felétek

ÉLEK

Ismeretlenek a temetői utak

Megváltoztak.

Ti nem.

ÉLTEK

Megyek Anyu és Mama felétek

Már régen és örökké.

Hoztam egy kis csokor virágot is

SZÍNES

Soha nem hervad el

Látod Anyu , itt vagyok.

Megváltoztam.

Megismersz?

 

 


Megbocsátás


Azt gondoljuk magunkról, hogy könnyű megbocsátani, hogy

képesek vagyunk rá.

Amikor azonban a gyakorlására kerül a sor, kezdődnek a

bajok, az észérvek, a kifogások, az önfelmentések

Úgy érezzük saját értékünk, tartásunk, méltóságunk sérül

akkor, ha megbocsátunk.

A megbocsátással és nem megbocsátással

"hatalmat " tudunk mások felett gyakorolni. Ha megbocsátunk

azzal. Ha nem bocsátunk meg , azzal.

A megbocsátás hatalom, a szeretet legszebb , legigazabb ,

legemberibb megnyilvánulása.

Valamiféle megbomlott egyensúlyi helyzet visszaállítása. Az

igaz lelkek legigazabb és legelfogadóbb cselekedete, de csak

akkor, ha a megbocsátás belső és végleges.

A másik ember iránti szeretetünk és általában a szeretetbe

vetett hitünk és bizalmunk, igazi mércéje. Többen gondolják,

hogy a megbocsátással, ők lesznek kevesebbek, mert egy

olyan egyensúlyt állítanak helyre, amit talán nem is érdemes.

Nem akarják a folyamatokat visszafordítani, mert attól félnek,

hogy megkopik az értékük , a hitelességük a

megbocsátással. Ők a megbocsátani képtelenek. Ők a

látszólag erősek. Mégis ők a gyengék.

Az erő, a megbocsátás erejében van, a másokhoz

lehajolásban, a mások felemelésében.

Ahogyan a víz erősebb a sziklánál, úgy erősebb a szeretet,

ha szükséges ,- az alázatos szeretet

erősebb a keménységnél, a hatalomnál vagy a sértett egónál.

A megbocsátás nem a régi egyensúlyt állítja helyre, hanem

egy új, és az előzőeknél szebb értéket teremt és új erőt ad a

folytatáshoz az újrakezdéshez.

A megbocsátásban van az ember igazi ereje és hatalma

önmaga felett. A megbocsátó ember

képes a dolgok fölé emelkedni és magát is kívülről,

szereplőként is látni .

Nincsenek megbocsáthatatlan bűnök ( vagy vannak?), csak

megbocsátani képtelenek.

A megbocsátás talán az egyik legszebb és

legemberibb tulajdonságunk. Lelki gerincünk, amely felemel és

valóban emberré tesz minket.

 


Az arctalan ember

Az arctalanság általában jellegtelenséget jelent.

Arra az emberre mondjuk, hogy arctalan , aki

nem vállalja magát, aki a saját arcát meghazudtolja,

akinek nincs kialakult egyénisége, nincsenek csak

rá jellemző dominánás tuladonságai. Nincs arculata.

A magyar nyelv jól fejezi ki, az arc rendkívüli jelentőségét

Az arc , szinte kultikus erővel bíró szó. ARC. Már a szó

egyszerű kimondása is súlyos tartalmakat hordoz, mert

érezzük,hogy teli van szinte érzékelhető mögöttes

tartalmakkal.

ARC. Vállalás, Szemtől - szemben , tisztesség, erő,

egyediség, erdetiség, bátorság, tükrözés stb. Az arc

pozitív kifejezés.

Levetése , elhajítása, az arc nélküliség vagy az

érzélketlen arc, ezzel szemben megvetendő. Ilyenkor

mondjuk, hogy "vastag bőr van a pofáján".

Biztosan valamennyien láttunk már olyan sci-fit

, amelyben az arc az ufóknál nem fejlődött ki

Kifejezéstelen fejűek egyformán is gondolkodók arctalanok.

A képzelet szülöttei, akiket éppen az

egyformaságuk miatt, az eredeti gondolkodásuk hiánya miatt

könnyű manipulálni.

Az arc nélküliség megzavar minket.

Megzavar, mert az arc sok információt közöl.

Jel, az életünk „lenyomata”. A múltunk, a jelenünk és

jövőképünk hordozója. Az arc maga az ember.

A teljes ember. A test a szellem és a lélek . A test és

lélek állapotának kifejeződése.

Az arcunk, árulkodik rólunk. Persze ez a megállapítás sántít,-

gondolhatják most sokan, hiszen vannak

bárány bőrbe bújt, birka tekintetű , bűnözők és szélhámosok

szép számban. A természet , az öröklés, valóban

befolyásolja arcunk általános állapotát, esztétikai

megjelenését, amely azonban az idők során az

ember jellemfejlődésével, sorsának alakulásával már magukon

hordozzák a sajátos, csak ránk jellemző jegyeket.

„ Az arc a lélek tükre ”

Mert az ember minden gondolata, gondolatának minősége,

haragvása, gyűlölete, szeretete, megértése stb. mind az

arcunk, arckifejezésünk részeivé válnak.

Az egész életünk, gondolkodásunk , cselekedeteink

beépülnek a csontjainkba, a bőrünkbe, a mimikai izmainkba, a

tekintetünkbe, - arcot, arckifejezést adva nekünk.

Ez az arckifejezés vagyunk mi, minden egyes kis apró

ráncunkkal , arcmozdulatunkkal és tekintetünkkel.

Az arc lenyomat. Az életünk lenyomata.

Szinte mindannyian képesek vagyunk ösztönösen

olvasni az arcból. Az arcunk a belső világunk kivetülése a

külvilág felé.

Az arc az ember legfontosabb beazonosításra is alkalmas

része. A nyílvántartás egyik legfontosabb eszköze, az

arckép, amivel beazonosítanak minket.

Akik pedig a személyüket szeretnék elrejteni, azok

sálakat, kendőket tekernek magukra.

A szégyen testbeszéde az arc eltakarása is. Ha pedig

valamilyen elismerés ér minket , büszkén kihúzva magunkat,

a magasba emeljük az arcunkat.

Az arc értéket hordoz.

Ki ne hallott volna már rettenetes balesetekről,

cselekedetekről , amely következtében eltorzul

egy ember arca. Megéghet, de fejbe is lőhetik úgy , hogy a

teljes orra és szájpadlása eltűnjön. Ilyen súlyos esetekben

megszűnik az ember arca. Az, az arc, amely az ő sorsát is

hordozta. Egy felismerhetetlen elroncsolódott "maradvány"

marad az arcból.

Milyen érzés lehet arc nélkül élni? Talán a legszörnyűbb, ami

elképzelhető. Teljes identitásvesztés. Marad a test de nem

igazán tudja az ember, hogy mostantól valójában ki is ő?

Skizofrén helyzet.

Komoly kihívás ez a helyzet, a pszichológusnak

, pszichiáternek , hogy elfogadtassa az arc nélkül

maradt ,vagy kettős tudattal élő emberrel ez az állapotot,

ha ez egyáltalán lehetséges.

A fejbelövéses eset után a " beteg ", egy halott nő arcát

kapta meg . Egy másik ember ábrázatát, egy másik ember

csontjait, szájpadlását, orrát, száját, bőrét, arckifejezését.

Milyen lehet egy másik ember arcával élni? ...

A saját arcunk nagy érték.

Kinek az arcát látjuk a tükrünkben?

A sajátunkat?

A belsőt?

     

 

Őrizd arcod

Őrizd az arcod, ha szó éget

Ha földbe vernek

Ha gyaláznak, ha elítélnek

Ha keresztre vernek

Őrizd az arcod

Őrizd az arcod, ha felemelnek

Ha előtted térdre esnek

Ha hozzád hozsannát énekelnek

Ha fejedre fényes koronákat tesznek

Őrizd az arcod az árnyékban

Őrizd az arcod a fényben

Az arcod tükör

Magam látom benned

Nem mindegy milyennek

 

 

 


Elvirágzott a repce

Újra zöld a domboldal

Elvirágzott a repce

Bevégezte álmát

A sárgát álmodó

Zölden simul a többihez

Végleg és megadón

Elvirágzott a repce

Befejezte táncát a bimbó

Szirmát levetve borul a tájra

Tegnapról álmodva

 

 

Május

Májusban már szépek a lányok

Egyenes derekúak

Büszke tartásúak

Hajukban virágkoszorú

Tavasz virágok

Piros virágok

Májusban már szépek a lányok

Nap tekintetűek

Friss eső illatúak

Felhő a ruhájuk

Tavasz virágok

Lila virágok

Májusban már szépek a lányok

Bimbózva illatoznak

Nyár-csókot lopnak

Tavasz virágok

Fehér virágok.