Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ha nincs szavad


Ha nincs szavad,

Ne szólj!

Végtelen szó a csend.


Ha nincs képed,

Ne fess!

Az üres vászon is tökéletes.


Ha nincs dallamod,

hagyd a fanfárt,

a madárdal is elég most neked.


Ha nincs táncod,

nézd, hogy táncol

a Nap.


A csend majd új szavakra hív

Az üresség is új rendre vágyik

Új dalra tanít a madárdal is

s a Nap fényének tánca is tiéd lesz

 

 


Talán ott volna jó


Óriás hegyek tetejére

is feljutottam

A Föld ,

a csend,

a távolság,

az illat,

a mélység,

a magasság,

a kő,

a sárszag

minden az enyém lett.

Súlyos és tömör a csend

Átláthatatlan a pára.

Hittem.

A zuhanás,

az emelkedés,

a küzdelem,

a félelem,

a büszkeség,

az érzés,

az enyém lett.

Hittem.

Néha túl magasan

Néha nagyon lenn.

Talán ott

volna jó,

valahol középen.

 



Villan a bimbó


A konyha kövén táncol a fény

pohár széle csillan

az alma az asztalon piroslik

villan a kanálnyél

vakítón fénylik a Nap

forrón izzik a kő

terjed a fű illata

zöldell a borbolya

átvilágít a Nap

árad a fény, a víz

fény-árnyékban

ugrál az erdő

Minden szerelmese

TARKA

VilLLan a biMbó

p A T T A n a bI m Bó

Ne sürgesd.

Saját ideje van.

 

 


Piros a tenyerem(is)


Meleg szellő

mossa az arcom

Kitágult, tegnap még

vírustól táskás

rés-szemem

Új hangok, ízek,

színek és illatok

foltozzák a lelkem

Üzenet érkezett!

Vártam.

Tavasz-üzenet

Húsvét van ma.

Igazi mint régen,

ahogy régóta

reméltem

Rövidujjas

Már látom is

a keményítőben áztatott

hófehér kis ingem

a kakaószínű

kantáros rövidnadrágot,

a vasalt élt

a suvickolt cipőt,

a kreszharminckettőt,

az elsőt a sötét lépcsőt

a körfolyosót,

és kötényes anyám

ölelését is mélyen érzem

Sonka tormával,

főtt tojással ,

jó kenyérrel

az asztalon.

Passiót olvastam,

a Szent Margit-ban.

Ma körülrácsozott.

Hétfőn délelőtt tízkor

a Hegedűs húszban

a Fitos Katit

is meglocsoltam.

Zsebemben

piros tojáshéjak

repedeztek

Piros a tenyerem (is)

Piros ma minden!

Az arcom is.

Meleg, fényes nap van

Igazi Nagyszombat

Vakító fehéren hasadó

fekete egek

Bimbótáncok

Tavasz remények

Üzenet érkezett!

Kicsit-ér

Kicsit-ér

vi-vi-vi-vi

zic-zic

 


Tripoli

(Fehérben látom nem zöldben)


A vastag pára mögött

vakító fehér a tér

Fakó barna a föld,

Kiégett minden, ami zöld

Bordón izzad a rozsda-korlát

Forrón égeti számat a víz

Talpam alatt izzik a homok

Ujjam bármihez érek, megég,

Hólyag - párák, köd-golyók,

érzéki vastag ajkak

Sikítón szakadó ,

tikkadt fekete kartonok

Fájdalmasan omló vén falak

Szenvedő - fehérek, múló - barnák,

reménytelen - kékek

Íves átjárók, töredék kapuk

Romok, romok, romok

Bombatámadás rom-nyomok

Barnák a réseken áttűnő szemek

Takar a burka és csador

A hidzsáb követel

Létezel - nem létezel

Legyek lepte nyers húsok,

Kopott járdaszélek,

tövében bomló tetemek

Egy- két labdát kergető kócos gyerek

és tenger és tenger és tenger

Mintha part nélküli lenne

Benne fekete asszony nikábban,

ölében fekete gyerekkel

Már rés sincs

Elnyúlt döglött fekete idő

Átjár valami ismeretlen

V- Í -Z

Nem forralt, de más nincs

A sivatag távolabb innen,

de csendje idáig elér

Tapintom a csendben.

A párán halkan

átszivárog a ritmus, a hang

"Danse du ventre"

Madár násztánc

piros zene és piros ének

A fátylakon át

előtünnek a félénk gombszemek

Szépek.

Vastagon lóg rám a

az esti pára

Tarkának látom

a fehér világot.

 



Ne higgy...


Ne higgy azoknak, akik harsányan jót akarnak.

Ne higgy azoknak, akik kimondják, melletted állnak.

Ne higgy a mögötted összesúgóknak.

Ne higgy a szemedbe hazudóknak.

Ne higgy a törtetőknek.

Ne higgy a lapítóknak.

Ne higgy a hatalomnak.

Ne higgy a vad erőknek.

Ne higgy a kétarcúaknak.

Ne higgy a színészeknek.

Ne higgy a féktelennek.

Ne higgy a gyávának.

Ne higgy a megszokásnak.

Ne higgy a csak szépnek.

Ne higgy az álomnak.

Ne higgy a látónak

Ne higgy a vaknak

Ne higgy a tengernek.

Ne higgy a Napnak.

Higgy a belső hangnak.

 

 

Az asztal megterítve


Az asztal megterítve.

A kancsó tiszta víz

és a két pohár

középen.

A tányéron a kenyér

megtörve.

A bor nyakas zöld

üvegben.

A fekete spalettán

átszivárog a Nap

éles fénye.

A szék tiszta.

Ülj le.

 

 

Szögekkel kiverten


Homlokomon töviskoszorúkkal

Lelkemben sziklákkal

Szögekkel kiverten

Feszülök a kereten

A szemem dagadt- résnyi

A hallásom veszőben

Pörög a fal velem

Dőlök

Erőtlenül, alázottan, verten

borul a föld a kerettel

Igazságért kiáltanék,

ha lenne még szavam.



Ítél


Semmit sem tud

Semmit nem ismer

Ítél

Nem érdekli az igazság

Nem érdekli az ok

Nem kérdez

Ítél

Nem engedi,

hogy magyarázz

Nem érdekli

a háttér

Nem érdekli

az igazság

Ítél

Nem érdekli

a miért

Nem érdekli

a valóság

Nem érdekli,

hogy árt

Ítél

Nem érdekli,

hogy megaláz

Nem érdekli

a hazug vád

Nem érdekli

a csúsztatás

Ítél

Nem érdekli,

hogy mit csinál

Nem érdekli

az igazság

Ítél

 

 

 

Újra Bábel


Még nem fénylik mindenhol

krómozott acél és üveg,

még nem ér az égig minden fal.

A bújtatott fények

még új teret remélnek.

Neonsárgák

Neonvörösek

Kékek.

A lidérces mozgólépcsők

most az égbe visznek.

Aranypor hull rám

Befed

BÁBEL!

Nincs testlégzésem

Fulladok.

Mi a TORONY ma?

Már nem beszélünk

egy nyelvet régen.

ÚJRA BÁBEL

ÚJRA!

Minél nagyobbat

Minél magasabbra

Idegen kezek

idegen köveket raknak

Végleges malterkötéssel

multat falaznak

Csak jelen és jövő van.

Újra épül a torony!

Idegen.

Nem fogad be,

csak átenged.

Fehér fal

Fehér abrosz

Tiszta ablak

Fa

Víz

Erdő

Madár

Föld

Ég



Sár

NAP

REPCE