Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


  SZATHMÁRY JÓZSEF- MARYJOZ 


    De l'autre côté 

   MARYJOZ

   A MÁSIK OLDALON

 


Érezted-e már? .


Érezted-e már, hogy valami hatalmas súlyos madár ül a

fejeden, és a homlokod belülről égetően vassal feszítik?

Érezted –e már , hogy mintha ólmot nyeltél volna, a

nyelőcsöved és légcsöved egyszerre tömítődik el és mélyről

fuldokolsz?

Érezted-e már a zsigereidet és külön- külön szálanként az

izmaidat a combodban?

Érezted-e már a térdcsontodban az idegeid nyilalását?

Tudtad-e a szilárdról, hogy mennyire érző?

Érezted-e már, hogy levegő után kapkodsz és a gyomrod

sziklával telik meg?

Érezted-e már, hogy a lábad ereje, ronggyá lesz?

Tudtad-e magadról, hogy bizonyos helyzetekben nincs

szavad?

Tudod-e, hogy vannak helyzetek, amikor ha lenne szavad

sem szólalnál meg?

Tudod-e, hogy vannak helyzetek , amelyekben fogalmad

nincs, hogy mit tennél?

Tudod-e, hogy Júdás fel sem fogta mit tesz?

Tudod-e, hogy az ember vértanúvá is csak az utolsó percben

lesz?

Éreztél-e már félelmet a gonosztól, az igazság jelmezét

magukra öltő nyakkendős félistenektől?

Érezted- már , hogy az egyszerű és őszinte szó mennyit ér?

Érezted –e már,hogy majd eljön érted is egy nagy fehér

madár és átvisz az új időbe ?

Érezted- e már, hogy szállsz és tiszta , könnyű, szinte szent

a tested?

Érezted-e már a benned szétáradó élet-illatot?

Hallottad-e már belső hangjaid?

Láttad-e már lenyomataidat a végtelenben?


 


 

New York


Üveghegyek tetején ültem

Alattam cikázó sárga fények

Azt mondták félnem kell

Vörös, sárga, kék, zöld, lila, fehér

fénnyel telt keményre fújt törpe-lufik

Elkapdosom őket!

Akkor még nem szédültem.

Ott ültem a peremén

Egy piros autó szállt felém

Világoskék vattafelhőre léptem

Minden ablakon benéztem,

a World Trade Center-be is

Hömpölygő színes tömeg

Néha túl színes, túl tömeg

Barnás, szürkés, feketés

A tűzoltó lépcsőn felvillanó

tarka-rozsda fények

Eltaposom ezt a csikket.

soho-i csikk

Véreres fal-üzenetek

Durva csend

Vörös feszes mellű

Forró okker csókokat lehel

Titok nyomor, fekete béke

Művészlavor- érzékválság

A sarkon áll talpig giccsben

Hiszi

A Misi is hisz

New Yorkban is

Manhattanban

Gyors étteremben ettünk

Majd mi megmutatjuk!

Kattogott a gép!

Hungarian piktor

Egy tál étel!

Meleg

És New York!






Én akkor voltam gyerek I


Én akkor voltam gyerek

( Kresz 32 1.em.6 ),

amikor az Ili

Ő már nagylány-féle

( Kresz 32 2. em.6 )

Szénnel fűtöttünk

/eleinte/

Szép fényes barna

cserépkályhával.

Cígöltem a szenet

pléh vödörrel

Titkos pince

Szénporos,

ázott földszagú

ferde, sötét

és végtelen

Történt egyszer

hogy az Ili itt a sötétben

megmutatta a mellét az Ili.

Legalábbis úgy hallottam ,

hogy megmutatta.

Csak azt nem tudom pontosan kinek?

Ha nekem mutatta volna meg,

biztosan emlékeznék.

Akkortól egyre melegebb

volt nálunk.







Én akkor voltam gyerek II


Én akkor voltam gyerek,

Amikor a Kresz 32 melletti alagsori ,

szürke fémrolós raktárba reggel

8.00h.- tól-17.00.h-ig

feketekígyó-futószalagon

zsutty be a millió csomag

Figyeltem

Erősen , mint a sas

Zúg – zúg

Pottyan, újra pottyan

Fel-le

Szürkeruhás arctalanok

szedték le a platóról

és dobták a szalagra az árut,

soha el nem vétve.

A fekete gyűrte le

a kilométereket és a mélység

elnyelte a dobozhegyeket

Doboztemető van ott

Lenn soha nem jártam,

Csak az arctalan ember

Fehérlett fel néha súrlófényben.

Zakatol-zakat-ol-zak-zak-zutty

és újra…

Van valami méltóság ebben a

mély unalomban,

egyforma a légzés, a nézés, a csend,

a mozdulat

Mintha megszűnt volna cselekvés,

az élet vagy legalábbis

kb.10 méterre korlátozódna

Biztonságos unalom,

Az ismétlődés misztikuma,

Amikor ott sem vagy, ahol.

Vége! A gép leállt!

Bekómázott üzemidő közben!

Vagy fényes vashenger-infarktus?

Csend. Ködvastagító

Megállt az óra mutatója

A verebek sem mozdulnak

A 36-ból, a csúfolt bolond

motoros bringája is néma.

És ekkor megreped a csend

vastag kérge.

Emberek!

Gagarin felszállt az űrbe!







Hogy írjanak?


Hogy írjanak?

Miről?

Akik félnek?

Kódolva?

Jelképesen?

Érthetetlenül?

Szavak nélkül?

Rejtőzködve?

Hogy vállalja az arcát,

akit mérték szerint

mérnek,

akit számon tart

az érdek?

Hogy vállalja a lelkét,

akit számozott

dobozokba raktak,

ahonnan

nincs kiút,

csak KITÖRÉS!

Amitől félnek

Amitől félek

Nincs más út

magam felé.

Legyek bár

lenézett,

megvetett.

Végleg.







Aki ír


Aki vers-féléket ír,

kivált ha MÁS is,

Ó szegény!

Ha fest is,

főleg gyanús!

KIADJA

MAGÁT

AZ ÁRULÓKNAK

ÉS SZENTEKNEK IS

Lerázza lelke

minden mocskát

és keresztelt fehér

ünnepét!

Kenyér!

Barna kenyér!

Bor!

Misebor!

ÁLdoZaT!

IDE LŐJJETEK!

IDE KÖZÉPRE!







A csend üzenete


Kék és zöld

madarak kísérnek

minket arra,

ahol széles a Duna,

klímazaj és

DuNa CsEnD

Ablak réseken

beszivárgó éles

napfény

KINTI fény

Most minden összeomlik

A hazugságmáz szétkenődik

A sebek kitisztulnak

Súlyos a szó

A csend üzenetét

hoztad.








Madarak nyelvén beszél

Az arca fény

Eget fürkész

Poklot érez

Tűzbe lép

Mennyeket őriz

Jövőt lát

Jövőtlen

Áldott

Elátkozott

Dicső

Elbukott

A lelke az övé

Holnap másé

Töviskoszorúja

alatt vérzik

Holnap angyalok dicsérik

Madarak nyelvén beszél

Napig emel

Mélybe lök

Kér

Ha adsz megvet.

Elárul az árulásért

Megtagad a tagadásért

Az egyik arca Isten

A másik arca ördög

Angyalszárnyakkal

repdes

Szellem-poklokban ég el.

Két ember egy emberben.

Boldog

Boldogtalan







Nem volt háló alattam

Ugrottam

Azt hittem megtartasz

Nem volt háló alattam.

Közben ezerszer elképzeltem,

hogy elkapsz,

hogy együtt lengünk.

Nem volt háló alattam.

Ugrottam.

Álltál egyenes derékkal

Feszült csend

Érezted, hogy el kell kapnod

Nem tetted

Dobpergés

Ereim, idegeim

szálanként feslenek fel

Dobpergés

Forog , döl a tengely,

száll a test

magasba, mélybe

Zuhan a lélek

Nyitó fény

Sikoly

Új dallam

Új remény

Minden lámpa

fénye rajtam.

 

Soha


Soha nem ígértél semmit

Soha nem ígértem

Soha nem láttál jövőt

Soha nem láttam

Soha nem voltál velem

Soha nem voltam

Soha nem hittem benned

Soha nem hittél

Soha nem emeltél fel

Soha nem emeltelek

Soha nem láttad fényem

Soha nem voltam fényed

Soha nem álmodtál

Soha nem álmodtam

Soha nem ültél a padon, ahol én

Soha nem ültem én sem.





Arcok


Hány arca van egy embernek?

Van pipacsos

Dörgéses

Farizeus

Judás

Péteres

Pálos

Hamvazós

Elsőáldozós

Élvezetre éhes

Hervadó

Virágzó

Ahány pillanat?

Helyzet?

Elvárás?

Kényszer?

Lehetőség?

Helyszín?

Önkép?

Kötelesség?

Viszony?

Amennyi szeretet?

Bánat?

Gyűlölet?

Élet?

Megbánás?

Árulás?

Megbocsátás?

Szerelem?

Mennyit ér az ember arca ma?

Mennyit holnap?






Hóemberes mondat


A hóember alatt soha nem nő ki a fű.






Kék asszony árulása


Kék asszony

Barna ígéret

Zöld a fű

Piros a fű

Kék asszony

Igéző tekintet

Lila az ég

Sárga az ég

Kék asszony

Fehér ima

Fekete tett

Piros a fű

Zöld a fű






Bölcsvölgyi atya emlékére


Misére mentél

és fagyos pocsolyába hullt papi fejed

a dicső és gyalázott

Bűzös-koszos aluljáróban ért utol

görcsös szívhalálod

el sem köszönhettem

Téli szelek takarnak

Kilóg reverendád széle

Reszkető lábak , elkékült kezek

és dermedt templomtornyok

dőlnek föléd féltve

Végtelen világcsend ez

Neked az utolsó

Lassan már beránt végleg

Lélek-folyosód kápráztató fénye

Amit kellett, megtetted

Mindent!

Talán a mindennél is többet!

Az asztal fehér abrosszal

megterítve,

Itt vagy mellettem

Íme a bor és kenyér

Vedd el !

A Tiéd örökre!






Vertigo


Kap-a-sz-k-odom

Zúg-zúg-zúg

Néha kattog,

Serceg

Körben- körben,

Néha fel,

Aztán le.

Zúg-zúg-zúg

Homály, éles

Újra homály

Ka-p-a-sz-kodom

Elhúz

Jobbra, balra

Eldőlt a tengely

Felborult

Dől,dől,dől

Nincs derékszög

Nincs irány

Zúg- dől- zúg






Az elérhetetlenség szépsége


Vannak dolgok, amiket soha nem érünk el,

amik után csak örökké vágyakozunk, és ezek

gyakran még vonzóbbak az elérhetetlenségük

miatt.

A vonzalom titka, az elérhetetlen ismeretlensége,

meg nem tapasztalása, a lassú közelítés felé.

Amíg nem jártál a tengernél, addig

lehet piros, lila, sárga, zöld és kék is.

Ha eléred, amire vágytál, boldog

vagy, de reményt is veszítesz.

Vannak dolgok, amit soha nem

szabad elérnünk, csak haladnunk

feléjük,

hogy örökké a miénk maradhasson

Vannak azonban olyanok is,

akik elérhetetlenségük látszatát keltve

tartanak rabságukban.

Ők nagy játékosok.

Több arcuk és több életük is van.

Az ördöggel cimborálnak.

Hogyan tovább?


Pusztító láng-golyók fúródnak belém

s mire feleszmélek már itt a tél ,

az én telem.

Hideg-fényes lemezekkel

rám borul a semmi

és távoli gondolatokat ébreszt bennem.

A lázam csak egyre nő

Az aszpirin az asztalon

Vörös sivatagok és

forró tengerek rejtenek

Itt vagyok , az éjszaka kín-csendjével,

a lázas tisztánlátás gyötrő kétségeivel

és felrémlenek bennem

hétköznapi titkolt igazságaim,

és egyre mélyebbre nézek

Létezem.

De viszem – e még a zászlót és

vittem – e valaha is ?

A tél fehéren temet.

Hogyan tovább , merre ?

Vírustól összekuporodottan

ülök az ágy szélén ,

kutyalihegésű csendben.






Indulnom kell.


Valami visszatart rég ,

Valami belső hang féltőn int még.

Mély sötét csapdák nyílnak meg előttem,

Fázom a jeges szelekben.

Nincs már tüzem

Nem melegít semmi.

Az erdőből fát lopok magamnak , Érted !

Újból lángolok.

Ez is én vagyok.

Indulnom kell.







Te döntesz


Amíg nem kerülsz árulás-helyzetbe,

nem tudhatod, hogy akkor majd ,

hogy viselkedsz

Lehet, hogy elárulod a legjobb barátod,

de ezt most képtelen vagy magadról

feltételezni, mert az ember nem ismeri

elég jól magát

Csak most ebben percben tudod mit tennél,

és csak standard helyzetekben.

De lehet, hogy most sem.

Vannak megszokott válaszaink,

mozdulataink a hagyományos mindennapi

helyzetekre , de nincs képünk arról,

egy egészen váratlan , és méltatlan helyzetben

mit tennénk.

Vagyis van . Biztosak vagyunk abban,

hogy jól döntünk majd akkor.

Biztosan tudjuk, hogy döntésünket

személyiségünk egésze határozza meg , és

ezért csak jól dönthetünk. Mert azt gondoljuk

a döntések nem a döntés pillanatában

születnek meg, hanem azok már

megvannak előre.

Ezek az előre már meglévő döntéseink pedig

nem lehetnek rosszak, csak jók!

A bátor el sem hiszi magáról, hogy bizonyos

helyzetekben gyávaként is dönthet és fordítva .

A döntési helyzet mindent meghatároz,

amit nem is láthatsz előre.

Lehetnek olyan tárgyak, személyek, hangok,

illatok körülötted vagy olyan lelki, testi történések

benned, amik meghatározzák a döntésed!

De lehet, hogy van melletted valaki, aki valamilyen

irányban megpróbál befolyásolni és te

a befolyás hatása alatt döntesz.

A döntés pillanata egy nehéz pillanat.

Az egész életünk döntések sora.

A pillanat hatása alatt döntünk.

Ha ez így volna, akkor felmentést kapna döntése

felelőssége alól a gyilkos vagy az áruló is, a

pillanat zavarára hivatkozva.

A döntés egy folyamat része , mert valóban

az életünkből következik mégis befolyásolja

a pillanat, hogy milyen mértékben az

pedig továbbra is csak tőlünk függ.

Jól mindig dönthetsz. Ez gyakran erőt, áldozatot,

hitet igaz embert kíván. Legalább 90 %- ban

tudnunk kell, hogy bizonyos helyzetekben, hogy

döntenénk.

A maradék 10 % pedig arra kell,

hogy másfelé indulhasson az utunk,

ha ez a sors akarata.






Ki vagy te?


Ki vagy te, álmom,

vagy hiányom?

Ki vagy te?

Ikerlelkem?

Ki vagy te ?

Angyal vagy boszorkány?

Ki vagy te?

Áruló vagy barát?

Ki vagy te?

Isten ajándéka,

vagy ördög cselvetése?

Ki vagy te?

A vadász vagy a vad?

Ki vagy te?

Soha nem tudom meg,

mert, hogy ki vagy te,

előtted is titok.







Díjra vágytam


Volt idő, amikor díjra vágytam,

Azt hittem kell valami pecsétes

nagyemberes, méltóságos,

amitől majd kékebb

lesz az ég, hosszabb és dicsőbb perc.

Egy plecsnis papír kemény

kötésben amit vitrinbe tennék!

Egy díj! Valamiért! Bármiért!

Talán azért, hogy megszülettem.

De nem!

NINCS dicsőség!

Nem kell!

A verébnek sem kell oklevél,

sőt a sasnak sem!






Lehet-e jó a rossz döntés?

Lehet-e rossz a jó döntés?



Minden döntésünk elvisz minket valamilyen irányba.

Gyakran azt gondoljuk, hogy a jó döntés , jó irányba visz,

a rossz döntés rossz irányba.

Pedig nem tudhatjuk teljes biztonsággal

, mikor mi a jó döntés.

Előfordulhat, hogy a rossznak ítélt döntés,

a jó választás és jónak gondolt, a rossz .

A döntés valódi minőségét, előjelét az

idő dönti el. Az is lehetséges, hogy egy-egy

döntésünk minőségéről soha nem is

tudhatunk meg semmit, vagyis úgy halunk

meg , hogy azt esetleg rossz döntésnek gondoljuk,

miközben mások életében pontosan ez a döntés

hozta meg a jót.

Döntéseinket, csak egy nagy idő és sorsrendszerben

-„életfolyamban”érthetjük meg igazán.







A hatalom

A hatalom egy nagy kövér lompos farkas

kissé domborodott hasú és Dolce & Gabbana

nyakkendőt hord.

Mereven tartja a nyakát és kis körmozgásokat

végez a fejével.

A hatalom egy nagy kövér lompos farkas,

Giorgio Armani inget hord,

és méltósággal harap,

úgy harap mintha nem harapna.

A hatalom egy nagy kövér lompos farkas

Hugo Boss öltönyt hord, és amikor feláll,

a zakója alsó gombot, ahogyan illendő, begombolja.

A hatalom egy nagy kövér lompos farkas,

s mert igen veszedelmes,

majd elviszi egyszer a a gyepmester

Ima


Roskadozó lélekkel, néha erős hittel,

háttal neked, néha kitárt karokkal,

üresen kongva, néha szép dallamokkal

Benned élek

Magamhoz ölellek,

néha ellöklek.

és én a kishitű most mégis kérek

Segítsd őt, az árulót,

a gyengét, a hitetlent,

mert nem része ő önmagának éppen,

kit áttetsző karmos lények és érdekek,

ölnek és gyötörnek,

s csatakos fekete éjek mély gödrökbe löknek,

Kapaszkodik!

Üveges szemekkel,

vérző körmökkel,

mint gyernek.

Szellemvilág peremekben,

zuhanó oszlopokban,

viharfelhők párolgó széleiben,

de a neon-lelkek követik egyre,

egyre többen, s falakon át nyúlnak érte.

Az elme kettő, a test egy.







A pont is eltűnt


A hangok csenddé enyésztek

A vonalak végpontjaikon eggyé váltak

A életek örök élettel teltek

A színek fehérben ragyognak

A szavak végtelen szóködökbe vesztek

A taszítások vonzásokká váltak

A pólusok eltűntek

A pont is eltűnt






Boldog emberek vagonja


Boldog vagyok

Utazom!

Csomagom nincs

Jegyem sincs

Semmim

Csak felszálltam

Egy szál ingben.

Potyautas vagyok.

A potyautas nem kompatibilis,

leginkább a helyzettel nem

Nem bír el a rendszer

A jegy nélküli utas,

eleve szabálytalan.

Vannak erre törvények.

Erre a vagonra,

fel sem szállhat,

ki

öntörvényű

saját-agyú,

nem standard

Nem kompatibilis

sem szervezetekkel,

sem frázisokkal,

sem félelmekkel,

sem agysejtekbe

ültetett mikrochipekkel ,

sem nyomkövetőkkel.

A tévésorozatok szocializációs

törekvései mind befuccsoltak rajtam.

Nem mondok sorozatmondatokat

a zöldségesnek

Nem hiszek csinált nagyságokban

Nem hiszek az üres szavakban

Nem hiszek hatalmas díjakban,

meleg kézfogásokban

Nem hiszek az érdekekben,

A barátot helyettesítő

kapcsolati tőkében.

Nem hiszek a szeretetet pótló

korrektségben.

Anyámnak sem hiszek már,

amióta elhagyott.

Reggel kórházba ment,

azt mondta háromra visszajön.

Nem jött vissza.

Meghalt.

Nem hiszek az arcidegzsábás

vigyori mosolynak

nem hiszek a számításoknak

és a végeredményeknek

Mind hibásak.

Fogaskerekek közé gyömöszöltek

hogy illeszkedjek

de kivetett a gépsor.

Nem lettem megfelelő termék,

eladható pláne.

Próbálkoztak

Cukormázzal is leöntöttek,

habot fújtak a fejemre

és nyaldostak.

Hazugság volt

Aztán forró bitumennel próbálkoztak

Büdös és kibírhatatlan!

sms- zárlat falakkal

körbe is falaztak

Nem!

Jöjjön inkább a hóhér

a bárddal , de arcom

nem vetem le.

Hangszálaimat tépjék ki inkább ,

de nem éneklek dalt fél-ördögöknek

Utas vagyok.

Ülök itt nagy szerényem

a feslett bőrülésen,

a boldog emberek vagonjában

Csomagom nincs,

a szemem bevérzett,

az ingem szakadt,

körmöm alá a kosz beégett

lyukas zsebemből kihullt

az apró.






Nem verset írok


Vállukra vesznek,

s messzire visznek

magamban a szavak

Anyaggá lesz a szellem

és megszűnik a lebegés

A lélek testbe költözik,

s része az áldott létezésnek

Nem verset írok,

ahhoz én nem értek.

A szavak jönnek le értem.

Képeket festek ,

s- z- ó-k-é-p-e-k-e-t

Nem kutatok jambusokat

és rímeket,

csak itt vagyok nekik a szélen.